A Szász Károly utcai G-Roby maga a pokol, ugye?
Én ritkán szoktam odajárni, de most mégis: tele volt emberekkel, és aztán a pénztár felé közeledve még több emberrel, akik hosszú sorba rendeződve álldogáltak, de úgy, hogy a sor még átkígyózott a szomszéd helyiségbe is, ahol a péksüteményeket tartják, és a zsemléket is körbeállva várakoztak birkatürelemmel a 2. kerületi - többnyire - nyugdíjasok. Én meg pillanatok alatt leizzadtam és úgy döntöttem, hogy inkább éhen halok, de ezt nem. És még úgy is otthagytam a helyet, hogy láttam rövid idő alatt ott három ismerőst is, akik közül az egyik Hó Márton volt a húsospultnál.
Mondjuk már előtte a villamoson is kurva sokan voltak, és egyáltalán, mindenütt rengeteg ember volt, egyedül egy csendes szeglete van ilyenkor a világnak: a Csaba utcai Match. Az lehet, hogy drágább, meg nem is jó, de tizedannyian lézengtek benne, mint a borzalmas G-Robyban. Utóbbira tényleg csak a Gyurcsány lehet a magyarázat: inkább sorban állnak az emberek 40 percet, csak mert 40 forinttal olcsóbb a párizsi. Szégyellje magát ez a szemétláda, de tényleg!
abban a gayrobiban 2 dolgot nem értettem soha.
1) balról a második pénztár, amit részben eltakar a középső polc, így ott valamiért mindig csak 3-4 ember áll sorba, akkor is, ha a többi pénztárnál ötvenen vannak.
2) az átlagosnál drágább a sör.
